2.rész

 https://www.youtube.com/watch?v=gKMcIkHOtfY


Nem másé, mint egy ismeretlené, aki valakire nagyon emlékezte tett. Nem tudom miért de nem tudom levenni róla a szemem. Ezt nem csak én csinálom, mivel szinte mindenki minket néz, ki feltűnően, ki titkolva. Gyorsan odapillantok szüleimre, akik szerencsére háttal állnak nekünk.

-Szia. Park Jimin vagyok. És te?-kérdezte kacér mosollyal az arcán.

-Szia! Kim Yuri vagyok. De ha most megbocsátasz én megyek-indultam volna, amikor megfogta a felső karomat és a fülembe súgott.

-Azért nem gondoltam volna, hogy meg sem ismersz-nem tudtam mire vélni, ezért karomat kirántva, elindulok szüleim felé.

Rosszullétre hagyatkozva engedélyt kérek, hogy haza mehessek, amit engedélyeznek. Beülök az autóba és azon gondolkozom, amit Jimin mondott.

-Azért nem gondoltam volna, hogy nem ismersz meg.

Igazából tényleg ismerős volt, de nem nagyon foglalkoztam vele, meg az is lehet, hogy csak bogarat ültetett a fejembe. Az autó megállt én pedig elindulok a házba. Síri csönd fogad, aminek egy kicsit örülök is. Felmegyek a szobámba, majd arra gondolva, hogy majd holnap megfürdök lefekszek az ágyra és már el is nyom az álom.

Reggel, anyám lágy hangjára kelek fel. Nagy nehezen kinyitom szemeimet és pont rálátásom van az órára.

-13:23.Basszus. Elkéstem!-mondom magamban majd anyámhoz fordulok.

-Szervusz kicsim! Mivel tegnap nem érezted magad túl jól és amikor bejöttem békésen aludtál, ezért ma kivettelek a suliból, de holnap már menned kell. Úgysem sok van hátra-mondta miközben kedvesen mosolygott.

-Köszönöm, anyu! Most már sokkal jobban vagyok-mondtam, majd még váltottunk pár szót és elhagyta szobámat. Felkeltem, elmentem lezuhanyozni. Mivel már éhes voltam lementem és ettem pár falatot. Nem volt ma semmi dolgom, ezért arra gondoltam elmegyek táncolni. Igen, délutánonként, mindig ezzel telik az idő. Ez felejteti el velem a gondjaimat és magányomat. Elpakoltam a cuccomat, majd elvitettem magam a szokásos helyre. Már nagyon fel voltam pörögve, ezért sokáig ott maradtam. Egyszer csak a telefon csöngésére lettem figyelmes. Megnéztem a kijelzőn, hogy ki az és felvettem.

-Szia Yuri! Hol vagy? Ugye nincs semmi bajod?-kérdezte anyám aggódva. Mindig ezt csinálja.

-Nyugodj meg anyu, nincs semmi bajom. Eljöttem egy kicsit sétálni mert unatkoztam, de már indulok haza.

-Rendben, itthon várlak.-ezzel pedig le is tette a telefont.

Mielőtt valaki megkérdezné miért hazudtam, elmondom. Már 12 éves koromtól kezdve érdekel a tánc. Szüleim nem nézik jó szemmel ha táncolok, mert szerintük az egész idő pocsékolás. Amikor régebben megtudták, hogy titokban táncolok, két hónap szoba fogságot kaptam. Ennek ellenére most itt vagyok. Ez az egyetlen dolog, amikor azt érzem magam vagyok és nem érdekel semmi és senki.

Gyorsan felkapom a cuccaim és indulok haza. Mikor belépek anya jön rögtön hozzám.

-Szia! Szeretnénk veled beszélni, szóval rakd le a cuccod és gyere a nappaliba-anyu hangja nagyon komolyan hangzott, ezért nem is kérdeztem semmit, hanem azt csináltam amit mondott. Végül én is csatlakozom hozzájuk a nappaliban.

-Szóval kincsem arról szeretnénk veled beszélni...-kezdte apukám és ahogy gondoltam tényleg komoly dologról van szó-mivel már elmúltál 18 férjhez kell menned. Tudod nagyszüleid kívánsága ez, amit mi megígértünk nekik. Nagyon sajnálom-mondta és éreztem, hogy kissé elcsuklik a hangja. Mivel számítottam már erre nem ért meglepetés. Annak is örülök, hogy mivel nincs pasim, nem gátol nagyon semmi benne, bár jobb szeretném bulizással kiélni a fiatalságom.

-Értem. Semmi gond, megértem, ne okoljátok magatokat ez miatt és ki tudja, talán valami jó is kisülhet belőle-erőltettem magamra egy mosolyt és próbáltam a lehető legmagabiztosabban beszélni.
Miután megbeszéltük, hogy nyár végén lesz az esküvő és egyéb dolgokat szobámba megyek. Lefekszem az ágyra és próbálom az imént elhangzottakat feldolgozni. Vajon ki lehet a jövendőbelim?

Egyfolytába csak ez jár a fejemben. Végül pedig már csak azt vettem észre, hogy szememet becsukom és az álom világba kerülök.

Reggel az ébresztőm hangjára kelek, majd felkelek és lassan elmegyek iskolába. Amikor belépek mintha valami változott volna. Mindenki sokkal hangosabb és a lányokra nézve, mintha folyna a nyáluk. Nem foglalkozom velük, hanem megyek egyenesen, vagyis mennék, ha nem ütköznék valakibe.

-Bocsi.-mondom és már mennék is tovább de karomnál fogva visszatart.
-Azt gondolod egy bocsi elég lesz?

-Ha elég, ha nem, nem érdekel.-mondom és már indulnék el, amikor csuklómnál fogva húz maga után. 

Egyszer csak megáll és egy falnak lök, de nem annyira erősen.

-Még mindig nem ismersz meg?

-Tegnap is ezt kérdezted és a válaszom nem.

-Akkor hadd világosítsalak fel. Én vagyok a bátjád. Kiskorúnkban egy csomót játszottunk együtt, de az évek múlásával szinte nem is láttuk egymást. Én gyakornok lettem, te pedig anyuékkal maradtál. Most már emlékszel?-ez most...komoly? Tényleg ő az? El sem hiszem! Mivel nem jött ki egy hang se a torkomon, csak megöleltem.

-És te hogy hogy itt vagy?-annyi minden járt a fejemben, de csak ez jött ki belőlem.

-V-t elkísértük az iskolába. Ez az utolsó éve, mi meg mondtuk neki, hogy ebben az egy hónapban még jöjjön suliba, mivel eddig magántanuló volt....Amúgy osztály társad...Azt hallottam nagyon jóba vagytok-mondta egy sejtelmes mosoly kíséretében.

-Mi jóba? Ne nevetess -mondtam és kínomban kuncogtam.

Miután beszéltünk még egy két dolgot, meg egy találkozót, a terem felé vettem az irányt. A tanár most se volt még bent, ezért bementem. Nem ült senki a helyemen, aminek nagyon örültem, de Ő ott ült mellettem. Nagy levegőt vettem és leültem mellé. Épp megakart szólalni, amikor a tanár belépett. 

Az óra nagyon unalmas volt. A gondolataim csakis Jimin körül forogtak. Nem hiszem el, hogy elfelejtettem a tesómat, de akkor még csak 3 éves voltam. Azt sem értem, hogy a szüleim miért nem meséltek róla. Kiderült az is, hogy ők léptek fel azon a partin múltkor és anyuékkal azért mentünk el. Meg az is, hogy táncost keresnek. Nagyon benne szeretnék lenni a csapatba, de fura lenne egy fiú csapatban egy lány főleg úgy, hogy a nevük Bangtan Boys. Ekkor pedig a csengő megszólalt. A lehető leggyorsabban hagytam el a termet.

 A nap folyamán nem történt semmi említésre méltó. Haza felé tartottam, amikor az egyik kirakaton lévő plakáton maradt a tekintetem. Tesómnak a bandájába keresnek új tagot, persze fiút. Ekkor pedig egy "remek,, ötletem támadt. Fiú leszek. Megnéztem, hogy mikor lesz a meghallgatás és rohantam haza. 

Anyumék szerencsére otthon voltak ezért odamentem hozzájuk és feltettem nekik a kérdésem....